Szavazzon az év orvosára!
Megkezdődött a 2013-as Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazása: az érdeklődők 115 jelöltre adhatják le voksukat március 16-ig.
A közönségszavazáson idén is kizárólag a zsűri által döntőbe juttatott történetek vehetnek részt. A zsűri az előzetes értékeléskor nemcsak a döntősök körét jelölte ki, hanem közöttük rangsort is állított.
A rangsorban elfoglalt helyezés alapján a jelöltek pontokat kaptak, amelyet az internetes szavazásra automatikusan tovább vittek. A zsűri ezzel azonban csak a szavazás indításának pillanatában érvényes sorrendet határozta meg, a nagyközönség a beküldött voksok segítségével a rangsort bármilyen irányba megváltoztathatja. A voksolás pillanatnyi állását a nyilvánosság a toplistákon követheti nyomon - közölte Morva Gábor pályázati programvezető.
A közönségszavazás teljes ideje alatt mindenki csak egyszer voksolhat.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?