Százezren igényelték az ingyenes internetet az otthoni oktatáshoz
Mintegy százezer család igényelte eddig az ingyenes internetet, ezzel egymilliárd forintot takarítottak meg a koronavírus-járvány idején - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
Az internethasználatot a kormány azért tette díjmentessé tavaly novemberben a diákok és a pedagógusok számára, hogy a tantermen kívüli oktatáshoz biztonságos hozzáféréssel rendelkezzenek anélkül, hogy anyagi többletterhet kellene vállalniuk.
A kedvezmény a veszélyhelyzet idejére, mostanáig háromszor 30 napra szólt. Az arra jogosultak, azaz az előfizetéssel rendelkező pedagógusok és diákok - vagy szüleik - a szolgáltatóknál jelezhették az igényüket.
A három nagy társaság - a Magyar Telekom, a DIGI, a Vodafone - és a kisebb, döntően magyar cégeket tömörítő szövetségek adatai alapján azt lehet látni, hogy eddig valamivel több mint 98 ezer előfizető élt a lehetőséggel. Az ingyenes internetnek köszönhetően havonta átlagosan mintegy 323 millió, azaz eddig összesen közel egymilliárd forint maradt a magyar családoknál.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?