Tarlós: Ha nincs külső segítség, leáll a BKV
Tarlós István főpolgármester szerint, ha a BKV nem kap külső segítséget, már februárban leállhat a budapesti tömegközlekedés. A főpolgármester még ma elküldi a miniszterelnöknek azt a hét-nyolc pontos javaslatcsomagot, amely szerinte hosszú távon megoldhatja a BKV gondjait - írja a hirado.hu.
Tarlós István a Kossuth rádió 180 perc című műsorában megerősítette: a közlekedési cégnek a hónap végéig 9 milliárd forintot kell visszafizetnie a hitelező banknak, de ezt állami segítség nélkül nem tudja megtenni. Ha a BKV nem kap állami támogatást, illetve valamilyen forráslehetőséget, már februárban leállhat a budapesti tömegközlekedés - tette hozzá a az önkormányzati vezető.
Tarlós István szerint a problémához tartozik, hogy miközben a főváros a "megtermelt hatalmas GDP-hasznából, amit annyit hangoztatnak, az szja-ból egy árva fillért nem kap", Budapestnek nincs lehetősége saját forrást teremteni a közlekedési társaság finanszírozásához. Segítség helyett egyelőre kommunikációs helyezkedés folyik, és az állam - egyedül Budapest vonatkozásában - még a normatív támogatást is elvette, ami ellentétes az önkormányzati törvénnyel és kezelhetetlenné teszi a helyzetet - mondta Tarlós István a 180 percben.
Magyar Rádió/hirado.hu

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?