kapubanner for mobile

Teljesen lebénult egy építőmunkás a debreceni munkabalesetben

Két munkás megsérült vasárnap Debrecenben a 2-es villamosvonal építési munkálatai közben, egyiküket életveszélyes állapotban szállították a Kenézy kórházba.

Szentgyörgyi János, a kórház szóvivője a Távirati Iroda érdeklődésére elmondta, hogy a szombaton történt balesetben az egyik munkás súlyos gerincsérülést szenvedett. Őt még aznap megműtötték, de az első diagnózis szerint minden végtagja lebénult. Jelenleg a kórház intenzív osztályán ápolják, állapota továbbra is életveszélyes.

A másik munkás könnyebb csípősérüléssel, illetve néhány zúzódással megúszta a balesetet. Őt, ellátása után hazaengedték - tájékoztatott Szentgyörgyi János.

Az MTI-t más forrásból arról tájékoztatták, hogy egy betonszivattyúban keletkezett műszaki hiba, a szerkezet csöve elszabadult, az vágta mellkason az életveszélyesen sérült munkást, aki aztán ráesett a társára.

Az ügyről a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nem adott tájékoztatást.
Eseményajánló