Több rendőr lesz Devecserben
Közbiztonsági és bűnmegelőzési cselekvési programot írt alá pénteken a devecseri önkormányzat és a rendőrség: a Veszprém megyei városban növelik a rendőrség létszámát, az általános együttélési szabályokat pedig egy bizottság tartatja be.
Ipsits Csaba ajkai rendőrkapitány a dokumentum aláírása után Devecseren az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, a jelenlegi 19 főről jövő héten 22-re emelkedik a devecseri rendőrök száma, s a következő hetekben tovább bővül a létszám.
Hozzátette: a városban nem helybeli rendőrök szolgálnak majd, hogy a helyi kötődések ne befolyásolják őket munkájukban.
A kapitány hangsúlyozta: az együttműködés valamennyi résztvevőjének új szemléletre van szüksége. Az önkormányzatnak példamutató módon részt kell vennie a bűnmegelőzési munkában, a polgároknak be kell tartaniuk az együttélés szabályait, a rendőrségnek pedig a járőrszolgálat és a bűnügyi munka mellett közösségi rendőrt is biztosítania kell Devecserben - fejtette ki. Véleménye szerint a közösségi rendőr, aki beszélget a járókelőkkel, meghallgatja őket, nagy eredményeket érhet el, sok konfliktus rendezéséhez ennyi is elegendő.
Ipsits Csaba közölte, Devecserben a bűnözés nem kiugró; ebben az évben például egyetlen vagyonszerzésre irányuló bűncselekmény volt, emberölés évek óta nem fordult elő, garázdaság elvétve történik, Ajkán például sokkal több van ennél. Tájékoztatott arról, hogy együttműködési megállapodást írtak alá a cigányság képviselőivel is.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?