kapubanner for mobile

Többet vártak a közalkalmazottak az életpályamodelltől

A tanárok bére még mindig nem éri el a magyar átlagot, a rendvédelmi szerveknél pedig rosszul jártak a helyi kapitányságok emberei - írja a Népszabadság.

Nem úgy és nem annyi béremelést hozott a rendőröknek és a tanároknak az életpályamodell bevezetése, ahogy arra jelentős részük számított.

A rendvédelmi szerveknél tavaly nyáron került először több a borítékba, de nem a beharangozott 30 százalékkal, hanem kevesebbel.

Az átlagos béremelés komoly aránytalanságokat takar - derül ki egy szakszervezeti vezető szavaiból. A helyi kapitányságoknak kevesebb jutott, miközben a Terrorelhárítási Központnál és a Készenléti Rendőrségnél bevezetett pótlékok miatt nőtt a különbség a rendőrök bérezésében. Több mint tízezer közalkalmazottat és munkavállalót először kifelejtettek az emelésből, amit szakszervezeti nyomásra utólag pótoltak.


A pedagógusoknál két éve vezették be az életpályamodellt, ám az iskolák államosítása miatt sokan ennek ellenére rosszul jártak. Az érezhető béremelés mellé a munkaterhelés szintén érezhető növelése társult és a 150 ezer magyar pedagógus havi bére még mindig nem éri el a bruttó 243 forintos nemzetgazdasági átlagot.

Az egészségügyi dolgozók, a dolgok jelen állása szerint nem számíthatnak életpályamodell bevezetésére.

Népszabadság/Napi Gazdaság Online
Eseményajánló