Új vezetők a T-Systems-nél
A nagyvállalati értékesítés divízió élére Kroó Győző került, a Kiberbiztonsági központ vezetője pedig Regős Péter lett a T-Systems-nél.
Augusztus 1-jétől Kroó Győző lett a T-Systems Magyarország értékesítési területekért felelős vezetője.

Kroó Győző Fotó: T-Systems
Kroó Győző a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karának mérés- és műszertechnika szakán végzett, több mint 10 éves hardverfejlesztő mérnöki tapasztalattal rendelkezik, melyet a Központi Fizikai Kutatóintézetében (KFKI) szerzett.
Vezetői pályáját a Digitalnál kezdte, ahol az értékesítésért felelős kereskedelmi vezetőként dolgozott, majd ezt követően a Compaq direkt értékesítési igazgatójaként folytatta karrierjét. Egy akvizíció során a vállalattal együtt a HP-hez került, ahol az ipar, a kereskedelem, a közlekedés és közművek területén működő kiemelt ügyfelekért felelt, majd a HP Vállalati Szolgáltatások Divízióját irányította. Legutóbbi pozíciójában ügyvezető igazgatóként került a Canon élére, ahol 6 évig dolgozott ebben a szerepben.
Szintén augusztus elejétől Regős Péter irányítja a T-Systems Kiberbiztonsági központját. Az egység elsődleges feladata a kiberbiztonsági portfolió és szakmai tudás összefogása, fejlesztése a cégcsoporton belül, továbbá digitális szolgáltatóként ezen kompetenciák szolgáltatás alapú biztosítása az ügyfelek számára.

Regős Péter Fotó: T-Systems
Regős Péter 13 éve erősíti a T-Systems csapatát. Villamosmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán szerezte. Pályafutását a T-Systems elődcégénél a KFKI Rendszerintegrációs Zrt.-nél kezdte 2009 januárjában az IT biztonsági presales csapat tagjaként.
A T-Systemsnél töltött eddigi 13 évében több pozícióban is megfordult, széleskörű vezetői, szakmai tudással és tapasztalattal rendelkezik, a biztonsági terület folyamatos növekedésének és fejlődésének meghatározó szereplője. A T-Systemshez junior konzulensként csatlakozott, majd 2019-től a IT biztonsági presales üzletág vezetőjeként folytatta pályáját. A terület 2020-ban Menedzselt Biztonsági Szolgáltatások néven kompetenciaközponttá alakult, melynek vezetését szintén őt kérték fel.
Az elmúlt időszakban több más változás is történt a T-Systems csapatában: Somogyi Tamás konzultációs szakmai vezető lett, a portfolio-menedzsment irányításért felelős feladatokat pedig Béres András Zoltán látja el szintén augusztus 1-től.

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?