Újra terítéken a Férfiak 40
A Jobbik bevezethetőnek tartja, hogy a férfiak 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehessenek. A Fidesz szerint az ellenzéki párt már a nők 40 év utáni nyugdíjazásának lehetőségét sem támogatta. Kedden vitézik a parlament a témában.
Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány sem vonja kétségbe, hogy vannak olyan szakmák, ahol bizonyos kor felett lehetetlen teljesíteni, azonban mégsem lép semmit. Szóvá tette azt is, hogy a nők munkaviszonyába beleszámít a gyesen, gyeden töltött időszak, míg a gyermekükkel otthon maradó férfiak nem kapják meg ugyanezt a lehetőséget.
A jobbikos politikus számításai szerint a férfiak korkedvezményes nyugdíjazása 160 milliárd forint kiadást jelentene a költségvetésnek. Az intézkedést fokozatosan, négy éven keresztül valósítanák meg, s az első évben 35-40 milliárd forintos költséggel számolnak. Erre a szociális hozzájárulási adó bevételtöbblete fedezetet adna - mondta, hozzátéve: egy felmérés szerint a rendszer átalakítását a társadalom 76 százaléka támogatja.
Ne beszéljen a nyugdíjasokról az a Jobbik, amelyik nem támogatta a nők 40 év munka utáni nyugdíjazását sem, közölte a nagyobbik kormányzó párt. Hangsúlyozták: a Nők 40-nek köszönhetően már több mint 181 ezer nő, édesanya tudott nyugdíjba menni. „A Jobbik már megint mást beszél és mást cselekszik”.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?