Utazási költség: ennyit téríthet meg 2013-ban a munkáltató
2013-ban is legfeljebb jegye-bérlete árának 86 százalékát téríttetheti meg munkába járása finanszírozására a munkavállaló.
Ha a lakóhelye és a munkahelye nem egy közigazgatási területen van, akkor bizonyos szintű költségtérítésre lesz jogosult a dolgozó a 39/2010. (II. 26.) kormányrendelet szerint - írja a Jobline Magazin.
Napi munkába járás címén akkor vehető igénybe a költségtérítés, ha a dolgozó naponta a közigazgatási határon kívülről, ideiglenes vagy állandó lakóhelyéről utazik a munkahelyére, illetve munkarendjétől függő gyakorisággal rendszeresen utazik oda és vissza.
Hétvégi utazási költségtérítés akkor illeti meg a munkavállalót, ha a hétvégeken haza, vagyis az állandó lakóhelyére utazik, tehát heti rendszerességgel tesz meg nagyobb utat a munkábajárás miatt.
Nem korlátozza a rendelet, milyen tömegközlekedési eszközt használhat. Járhat vonattal, helyközi autóbusszal, elővárosi busszal, HÉV-vel, menetrend szerint közlekedő hajóval, komppal és révvel is, csak a jegyet vagy bérletet kell megőriznie, amivel igazolja az utat.
A munkáltató által fizetett napi munkába járással és a hazautazással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának legalább 86 százaléka. A hétvégi hazautazás költségtérítésének van korlátja, 2013-ban legfeljebb 34 600 forint igényelhető.
Jobline Magazin

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?