Vendégmunkások áraszthatják el Hajdúszoboszlót. Mi lesz így a helyi turizmussal?
A debreceni ipari parkban folyó építkezések miatt több ezer munkavállalónak kell a térségben rövid időn belül szállást biztosítani, de a megyében Hajdúszoboszló az egyetlen olyan település, amelynek van annyi vendéglátói kapacitása, hogy ezt megtegye. Csakhogy a panziók és más szálláshelyek munkásszállóvá alakítása több szempontból is visszaüthet - óvnak a helyi önkormányzati vezetők.
Hajdúszoboszlón megjelentek a debreceni ipari fejlesztéseken alkalmazott vendégmunkások, és elterjedt az a hír is, hogy az érintett cégek további több száz külföldről érkezett munkavállalót próbálnak majd elhelyezni a város szabad szálláshelyein. A város polgármestere és az egyik képviselő szerint a vendégmunkások tömeges megjelenése ártani fog a turizmusból élő családok százainak és gyógyvizes fürdőiről ismert Hajdúszoboszló hírnevének.
Czeglédi Gyula, a település független polgármestere a közösségi oldalán osztott meg ezzel kapcsolatban egy bejegyzést a hétvégén, majd hétfőn törölte azt.
Czeglédi arról írt, hogy az elmúlt napokban megjelent hírekkel kapcsolatban a múlt hét közepén konzultált a városi rendőrkapitánnyal. Fokozott figyelmet kért a rendőrségtől, hogy Hajdúszoboszló lakossága biztonságban érezze magát.
Szintén a betelepülő vendégmunkások „veszélyeire” figyelmeztetett Jónás Kálmán független önkormányzati képviselő, akinek egyéni körzete épp a szállodákkal, magánpanziókkal leginkább érintett településrész.
Jónás azt írta: a debreceni ipari parkban folyó építkezések miatt több ezer munkavállalónak kell a térségben rövid időn belül szállást biztosítani, de a megyében Hajdúszoboszló az egyetlen olyan település, amelynek van annyi vendéglátói kapacitása, hogy ezt megtegye.

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?