kapubanner for mobile

Veszélyben a nyugdíj, faragni kell a választások után

Veszélyben van a mostani negyvenesek nyugdíja – erősítette meg a nyugdíjszakértő, aki a Mokkában hazudozással vádolta az Orbán-kormányt.

Simonovits András a TV2 reggeli műsorában azt mondta: mára füstté vált a nyugdíjrendszer stabilitása, amit még az előző kormány lépett meg 2009-2010-ben, hatalmas népszerűségvesztés árán. „Az Orbán-féle kormány kettős változást hozott. Egyrészt bizonyos szegény rétegeket nagyon megvágott." A minimál-nyugdíj és a szociális segély nominális összege változatlan, de ez vásárlóértékben 20 százalékos csökkentést jelent. A kabinet ennyivel csökkentette ugyan a kiadásokat, de átgondolatlan intézkedésekkel megnövelte a nyugdíjakat, különösen a magasakat. Ráadásul közben felélte a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat.

A 2010-es állapotokhoz képest a nyugdíjkasszában legalább 10-15 százalékos lesz a hiány tartósan – mondta Simonovits András, aki szerint nemcsak a minimálbéresek, hanem a külföldön dolgozók és a látszatfoglalkoztatottak is gondot jelentenek. „Olyan nagy kiesés lesz a nyugdíjrendszerből, hogy nem lehet egyszerűen finanszírozni”. A helyzeten csak rontana a kormány által beígért szja-csökkentés, mert onnan sem lehet majd pótolni a kieső összegeket.

„Szakítsunk a füllentésekkel, a kommunikációs túlzásokkal!” – javasolta a nyugdíjszakértő. Szerinte már a KSH adatok is politikai ellenőrzés alá került. Mint mondta: szükség van „a sokat átkozott Gyurcsány Ferenc” által 2007-ben életre hívott nyugdíjkerekasztalra. Az utóbbi négy évben – tudomása szerint – semmiféle nyilvános anyag nem készült nyugdíjügyekben, csak sikerpropaganda folyt. Szerinte a választások után gondolkodni kell azon, hogy a túlzott nyugdíjemeléseket, különösen a magas nyugdíjakat, hogyan lehet visszavonni”.
Eseményajánló