Vitatkozik a Fidesz az MSZP-vel a munkanélküliségről
A Fidesz szerint a szocialisták hiába készítenek alternatív költségvetést, hiszen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdai jelentéséből is kiderül, hogy 2004 és 2010 között 1850 milliárd forint elköltése mellett is képtelenek voltak a munkanélküliség csökkentésére.
Kara Ákos, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának fideszes alelnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében felidézi az ÁSZ beszámolóját, amely szerint 2004 és 2010 között 56,8 százalékról 55,4 százalékra csökkent a hazai foglalkoztatási ráta.
A kormánypárti politikus szerint a szocialisták által kialakított és működtetett foglalkoztatáspolitikai támogatási rendszer átláthatatlan és fenntarthatatlan volt, ami azt okozta, hogy Magyarország európai sereghajtó lett a foglalkoztatottságban. "Röviden fogalmazva: foglalkoztatási szempontból is csődhelyzetbe hajszolták Magyarországot" - fogalmaz Kara Ákos.
Kiemeli továbbá, hogy az ÁSZ jelentése szerint 2004 és 2010 között a fiatalok és az 55 év felettiek körében volt a legalacsonyabb a foglalkoztatottság szintje. A szocialisták a területi, regionális különbségeket is képtelenek voltak csökkenteni, eközben a munkaerő-piaci programok túlnyomó többségének sem volt hosszú távú hatása - fejti ki, hozzátéve, ez azt jelentette, hogy amint megszűnt a támogatás, szinte rögtön megszűnt a munkahely is.
Kara Ákos szerint a jelenlegi kormány ezért alakította át a szakképzés és közfoglalkoztatás rendszerét. Emellett hangsúlyozza, hogy a 2010-es kormányváltás óta 80 ezerrel nőtt a foglalkoztatás, valamint jelentősen emelték a minimálbért is. A Fidesz-KDNP-kormány célzott támogatást nyújt a leginkább rászorultaknak azért, hogy minél többen tudjanak dolgozni - fűzi hozzá, megjegyezve: a kabinet ennek érdekében jövőre jelentősen csökkenti a pályakezdő fiatalokat, az 55 év felettieket, valamint a kismamákat foglalkoztató vállalkozások munkáltatói terheit.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?