kapubanner for mobile

Zuhannak a diplomás bérek Nagy-Britanniában

Meredeken csökken a diplomás brit munkavállalók reálbére a pénzügyi válság óta a Financial Times keddi kimutatása szerint. A brit munkapiacon tavaly megjelent diplomások átlagosan 12 százalékkal kevesebbet keresnek reálértéken, mint amennyit a 2007-2008-ban, még a krach előtt végzett pályatársaik kerestek karrierjük elején.

A brit egyetemekről most kikerült diplomások ráadásul 60 százalékkal magasabb diákhitel-teherrel kezdik pályafutásukat, mint azok, akik a pénzügyi válság elhatalmasodása előtt végeztek. A tavaly végzett diplomások 28 százalékának ahhoz sem elég a fizetése, hogy hozzákezdhessen diákhitelének törlesztéséhez.

A brit állami egyetemek által kérhető éves tandíj felső összeghatára éppen tavaly emelkedett kilencezer fontra (3,2 millió forintra). Ez a korábbi felső tandíjhatárnak csaknem a háromszorosa.

A tavaly végzett diplomások 17 százaléka munkát sem talált tanulmányai befejezése óta, az állásban lévők 36 százaléka pedig végzettségénél alacsonyabb képesítést igénylő munkaköröket tölt be - áll a Financial Times keddi elemzésében.
Eseményajánló