1 milliárd euró a fiatalok foglalkoztatására
Magyarország megközelítően 15 millió eurót kaphat idén az Unióban rendelkezésre álló 1 milliárdból a fiatalok foglalkoztatásának fellendítésére. Ebből képzést, álláshoz jutást is támogathat az állam.
Minden tagállam elfogadott egy ifjúsági garanciaprogramot, amelynek értelmében garantálják a 25 év alatti fiataloknak egy minőségi állásajánlat, tanulószerződéses gyakorlati képzés vagy képzés lehetőségét az iskola elhagyását vagy a munkahelyük elvesztését követő négy hónapon belül. A mostani bizottsági bejelentés segít e garancia valóra váltásában.
Mint írták, a javaslat 1–1,5 százalékról akár 30 százalékra emelné az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés előfinanszírozási rátáját az erre elkülönített költségvetési előirányzatból. A kezdeményezésből részesülő tagállamok így a 3,2 milliárd eurós költségvetési juttatás egyharmadát azonnal megkaphatják, ha elfogadták a kijelölt operatív programokat. Ezt a keretösszeget azonnal a projektek kedvezményezettjeinek rendelkezésére kell bocsátani a projektekre adott előlegek formájában.
A bizottság becslése szerint a felgyorsított előfinanszírozás segítségével idén azonnali támogatást lehetne nyújtani 350–650 ezer fiatalnak, míg a jelenlegi előfinanszírozási ráta alapján ez a szám mindössze 14–22 ezer között lenne.
Az Európai Parlament és a Tanács vitatja meg a jogalkotási javaslatot, amelyet el kell fogadniuk ahhoz, hogy hatályba léphessen.
A kezdeményezésből Magyarország is részesül. Az országnak jutó csaknem 50 millió eurós támogatásból hozzávetőlegesen 15 millió eurót kaphat meg már az idén, amennyiben elfogadják az operatív programot.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?