111.000 Ft iskolakezdési támogatás
Egészség-, és önsegélyező pénztáron keresztül is igénybe lehet venni iskolakezdési támogatást, írja Fata László cafeteria szakértő a cafeteriatrend.hu-n.
Az idei évben sok egészségpénztár élt a lehetőséggel, hogy a törvényi változások alapján felvette az önsegélyező pénztári szolgáltatásokat is a palettájára.
Ez a tagoknak azt jelenti, hogy a pénztárban lévő összegeket a megszokott módok mellett újabb lehetőségekre is fel tudják használni.
Sokat írtam már az iskolakezdési támogatás utalványról, mely a minimálbér 30%-ig adható gyermekenként, de emellett az egészség-, önsegélyező pénztár tagok jó, ha tudnak a pénztáron keresztül igénybe vehető iskolakezdési támogatásról is.
A pénztárban 180 nappal korábban elhelyezett egyenleg terhére gyermekenként akár a minimálbér értékéig is vehetnek igénybe az iskolás gyermekek után a szülők támogatást.
A pontos megvalósításról érdemes a pénztárakat kérdezni. Ez a támogatás használható óvodás gyermekek esetén is.

Eseményajánló

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?