68 évig dolgozott ugyanabban a boltban, most elbocsátották
Az angol Jill Cornick bolti dolgozó 1956-ban, mindössze 14 évesen kezdett el dolgozni a Blandfordban található Clarks cipőboltban. Közel hét évtizeden át dolgozott a Clarksnál, de most elbocsátottak az üzletből, amelynek az életét szentelte - mindössze egy hét felmondási időt kapott - írja a brit Metro újság.
Jill Cornick olyan odaadó dolgozó volt, hogy még az 1969-es nászútját is elhalasztotta, hogy részt vehessen egy tanfolyamon. Amikor fia, Jason 1975-ben megszületett, nem hagyta abba a munkát. Bevitte a gyemeket is dolgozni magával, és egy járókába tette, amíg kiszolgálta a vevőket.
Ezen a héten azonban több évtizedes szolgálata hirtelen véget ért, miután a Clarks bejelentette, hogy azonnali hatállyal bezárja az üzletet.
Utolsó munkanapján vásárlók tömegei ugrottak be, hogy elbúcsúzzanak Jilltől. Virággal és csokoládéval köszönték meg neki sokéves munkáját.
Jill elmondta: "Múlt csütörtökön közölték velünk, hogy hétfőn bezárunk. Ez mindannyiunkat egy kicsit sokkolt. 1956-ban kezdtem, és azóta ugyanabban az üzletben dolgozom. Jól éreztem magam a bőrömben, és reméltem, hogy még néhány évet dolgozhatok, mielőtt nyugdíjba megyek. Igazán nagy kár."
Metro

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?