85 millió munkahely szűnhet meg az automatizáció miatt

A Világgazdasági Fórum felmérése szerint a megkérdezett vállalatok negyven százaléka tervez megszüntetni munkahelyeket a technológiai fejlődés következtében.

A koronavírus-járvány és az automatizáció kettős kihívás elé állítja a munkaerőpiac szereplőit - írja a Világgazdaság a Viággazdasági Fórum friss jelentése alapján. A tanulmány szerint 5 éven belül 85 millió munkahely szűnhet meg a munkafolyamatok automatizálásával. Ráadásul tovább nőhetnek az egyes szakmák közti egyenlőtlenségek, ha nem képzik át az érintett szakembereket. A Világgazdasági Fórum a felméréséhez 300 nagyvállalatot kérdezett meg, melyek összesen 8 millió embert foglalkoztatnak. A megkérdezett vállalatok negyven százaléka tervez megszüntetni munkahelyeket a technológiai fejlődés következtében. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a járvány miatt idén kevesebb munkahely jött létre, mint amennyi megszűnt. A járvány az utazási szektort, az idegenforgalmat, a vendéglátást és a kiskereskedelmet érinti leginkább, ezeken a területeken pedig többségben fiatal, női munkavállalók dolgoznak, ezáltal tovább mélyülhetnek az amúgy is fennálló egyenlőtlenségek.

A Viággazdasági Fórum szerint az egyre növekvő munkanélküliséget úgy lehetne visszaszorítani, ha támogatnák a munkahelyüket elvesztettek átképzését. A felmérés azt mutatja, hogy a technológiai fejlődés hatására 2025-ig 85 millió munkahely szűnik meg, miközben 97 millió új munkakör jön létre. A zöld gazdaság, a mesterséges intelligencia, a mérnöki, a számítástechnikai és a termékfejlesztési területeken új munkahelyek jönnek létre, az adminisztratív munkakörökben viszont kevesebb lesz az új álláslehetőség.

Világgazdaság

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

Eseményajánló