kapubanner for mobile

A parlamenti szavazás közben szoptatta kisbabáját az ausztrál képviselő

A zöld párti képviselő, Larissa Waters az ausztrál parlamentben egy szavazás közben etette meg két hónapos kislányát. Ezzel ő lett az első ausztrál politikus, aki a parlamenti munka közben szoptatott, írja a BBC.

Az ausztrál törvényhozás tavaly engedélyezte a szoptatást a szenátus után az alsóházban is, azonban eddig még nem éltek a képviselők a lehetőséggel.

2015-ben egy vitát kavaró esetben Kelly O'Dwyer miniszternek azt javasolták, hogy inkább fejje le az anyatejet, hogy ne mulasszon országgyűlési munkájából, írja a BBCBBC.

Az ehhez hasonló "kiállással" a képviselők a családbarátabb, rugalmasabb munkahelyek szükségességére, a megfizethető gyermekfelügyeletre is felhívják a figyelmet. Valamint arra, hogy természetessé váljon, hogy a nők szülnek, gondoskodnak a gyerekeikről, ugyanakkor végzik a munkájukat is, így a két területnek "el kell férnie" egymás mellett.

Más országok törvényhozásában is előfordult már hasonló esetre példa. A spanyol képviselőt, Carolina Bescansát (Podemos) sokan kritizálták, míg mások üdvözölték, amikor a spanyol parlamentben szoptatta a fiát 2016-ban.

BBC
Eseményajánló