kapubanner for mobile

Adóazonosító jel nélkül nem vehető igénybe a családi adókedvezmény

2017. január 1-jétől már csak akkor vehető igénybe a családi adókedvezmény, ha az eltartottak adóazonosító jele is rendelkezésre áll. Annak, aki az első félévben esetleg nem kapta meg az adóazonosító jelről szóló tájékoztató levelet, és a negyedik negyedévben az adóigazolványt, célszerű az elérhetőségi címét egyeztetnie a NAV-val, elektronikusan, telefonon, levélben vagy személyesen - írta közleményében a NAV.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal még az első félévben - azaz jóval a törvényi határidő előtt - megképezte azoknak az adóazonosító jelét, akik 2016. december 31-ig nem töltik be 25. életévüket, az érintetteket erről levélben értesítették - közölte a NAV.

Az adóigazolványok gyártása és postázása esetükben külön kérelem nélkül, az előírt határidőig megtörtént, ezzel kapcsolatban a fiataloknak nincs teendője - olvasható a közleményben.

NAV azért is tartotta fontosnak az adóazonosító jelek mielőbbi létrehozását, hogy a 2016. évi adóbevalláshoz, valamint a 2017-ben adott adóelőleg nyilatkozatokhoz, különösen a családi kedvezmény érvényesítéséhez már rendelkezésre álljanak - írták közleményükben.

Annak, aki az első félévben esetleg nem kapta meg az adóazonosító jelről szóló tájékoztató levelet, és a negyedik negyedévben az adóigazolványt, célszerű az elérhetőségi címét egyeztetnie a NAV-val, elektronikusan, telefonon, levélben vagy személyesen - írták.

A törvény értelmében 2017. január 1-jétől már csak akkor vehető igénybe a családi adókedvezmény, ha az eltartottak adóazonosító jele is rendelkezésre áll, az adóazonosító jel megképzése viszont a gyermekek részére csak 2006 óta működik automatikusan.

MTI
Eseményajánló