Albérlet adómentesen? - Fata László válaszol
2017-től többféle módon is támogathatja a munkáltató a dolgozó lakhatásához kapcsolódó költségeit. Fata László cafeteriaszakértő az albérlethez kapcsolódó adómentes lehetőségekről írt hírlevelében.
A vállalat az adómentes lakáscélú támogatással a lakás megvásárlásához, az ehhez kapcsolódó hitel törlesztéséhez nyújthat támogatást.
Emellett az "albérlet" költségeihez is kedvezőbben járulhat hozzá a munkáltató.
Munkásszállás - önálló szobával
Egyik fő változás lesz ezen a területen a munkásszállás meghatározásánál várható - hívja fel a figyelmet Fata László.
A munkásszállás olyan a munkáltató tulajdonában álló vagy általa bérelt szálláshely, lakás, amelyben olyan munkavállalók laknak, akiknek nincs lakóhelyük az adott településen. 2016-ban az adómentes támogatás feltétele az is, hogy lakóhelyiségenként egynél több személy lakjon a lakásban.
Nagy kényelmi változás, hogy 2017-ben már egy több lakóhelyiséggel rendelkező lakás akkor is lehet munkásszállás, ha szobánként egy személy lakik a lakásban.
Mobilitás célú albérlet
Amennyiben a legalább heti 36 órában foglalkoztatott munkavállaló állandó lakóhelye több mint 60 kilométerre van a munkahelytől vagy a tömegközlekedéssel való utazás meghaladja a 3 órát, akkor lehetőség nyílik jövőre, hogy a munkáltató beszálljon a munkavállaló albérletébe.
Ráadásul ez az adómentes juttatás akár a minimálbér 40 százalékáig is terjedhet a foglalkoztatás első két évében. Az ezt követő 2 évben a minimálbér 25 százaléka lehetne majd még egy évig 15 százalékáig terjedhetne.
Az adómentességhez szükséges, hogy a speciális feltételeket a munkáltató egy nyilatkozattal ellenőrizze - írja Fata László.
A juttatás teljes bemutatása és az új nyilatkozatminta is szerepelni fog a július végén megjelenő Cafeteria TREND magazinban.

Eseményajánló

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?