kapubanner for mobile

Áprilisra is jár a bértámogatás

Eddig több mint 155 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorokban működő cégek - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A megítélt támogatások 99 százaléka, mintegy 62 milliárd forint már meg is érkezett a vállalkozások számláira. A védelmi intézkedéseknek az oltások előrehaladásával megkezdett feloldása ellenére a segítséget az áprilisi bérekhez is biztosítja a kormány - jelezte az ITM.

Eddig mintegy 25 ezer cég igényelte az ágazati bértámogatást. A programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi.

Miután már több mint 2,5 millió magyar embert beoltottak, megkezdődhetett a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása, amely valamelyest könnyít számos kereskedelmi és szolgáltató vállalkozás helyzetén. Az ágazati bértámogatást azonban változatlanul kérhetik a cégek az áprilisi bérekhez is, a pályázatokat a hónap végéig lehet benyújtani - közölte Bodó Sándor.
Eseményajánló