Be kell jelenteni, ki az üzemorvos
Február 15-ig foglalkozás-egészségügyi bejelentést kell tenniük a legalább egy főt foglalkoztató cégeknek. Erről a bejelentési kötelezettségről kevés cég tud, pedig adott esetben akár ennek a dokumentumnak a hiánya is szemet szúrhat a hatóságnak, ami okot szolgáltathat egy munkavédelmi ellenőrzésre.
1995-ben egy kormányrendelet megszüntette az állam kötelezettségét a munkavállalók üzemi orvosi ellátásával kapcsolatban, ugyanakkor kötelezte a munkáltatókat, hogy dolgozóik részére munka-egészségügyi, úgynevezett foglalkozás egészségügyi ellátást biztosítsanak. Míg korábban a munkaadóknak és az egészségügyi szolgáltatóknak a területileg illetékes Állami Népegészségügyi Tiszti Szolgálatnak (ÁNTSZ) tartoztak bejelentési kötelezettséggel, 2007-ben a regisztrálás és az ellenőrzés is az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) hatáskörébe került.
A cégvezetők feladata a bevallást elkészíteni
A foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos bevallást nem a könyvelőnek kell elkészítenie, hiszen nem állnak rendelkezésére az ehhez szükséges adatok. Ez a kötelezettség a cégvezetőket terheli, akik kötelesek ezt elkészíteni és eljuttatni minden év február 15-ig a területileg illetékes munkavédelmi felügyelőségnek.
A munkáltató - a magánszemély munkáltató kivételével - a működése megkezdését követő két hónapon belül köteles az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség területileg illetékes munkavédelmi felügyelőségének bejelenteni
székhelyének és telephelyeinek címét,
tevékenységeit,
a számára foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást nyújtó szolgáltató nevét és címét,
a foglalkoztatott, foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásban részesülő munkavállalók számát és foglalkozás-egészségügyi osztályba sorolását.
Abban az esetben, ha a szolgáltatási szerződés megszűnik vagy a szolgálatot ellátó orvos személyében változás következik be, ezt a változás bekövetkezésétől számított három napon belül jelenteni kell.
A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatóknak ugyancsak a területileg illetékes munkavédelmi felügyelőségnek kell megtenniük a bejelentést. Változás esetén a korábbi szolgáltató köteles a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás ellátásához szükséges valamennyi dokumentumot átadni utódának.
Miért fontos a bejelentés?
A beérkező adatok alapján az OMMF azonosítani tudja a munkáltatókat és a szolgáltatókat, valamint követni tudja a változásokat. Emellett a munkavédelmi felügyelőségek ellenőrizhetik, hogy a munkáltatók biztosítják-e valamilyen formában a kötelező foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást, a szolgáltatók részéről pedig az ellátással, a működéssel kapcsolatban standard, összehasonlítható adatokat tudnak nyerni. A bejelentések alapján a munkavédelmi felügyelőségek a munkáltatói és szolgáltatói adatok egybevetésével intézkedhetnek az ellátás biztosítása és annak minősége érdekében - mondta a HR Portálnak Gedeon András, az OMMF szóvivője. Hozzátette: a hatóság egy munkavédelmi ellenőrzés során azt is vizsgálja, hogy az új dolgozók részt vettek-e munkaköri alkalmassági vizsgálaton, illetve, hogy a munkavállalók valóban részt vettek-e az időszaki orvosi vizsgálaton.
A munkáltatók egyébként aszerint, hogy a tevékenységüknek mekkora az egészségkárosító kockázata, osztályokba sorolhatók. Ennek alapján lehet megtudni, hogy kell-e a munkaadónak a főműszak idejére üzemorvost biztosítania, vagy sem. A besorolást a munkáltatónak kell elkészítenie, de figyelembe kell vennie a foglalkozás-egészségügyi szolgálat vagy az ÁNTSZ véleményét is.
Kockázatos a bejelentés elmulasztása
Önmagában az, hogy a munkáltató elmulasztja megtenni a bejelentést, szabálysértésnek minősül ugyan, de nem feltétlenül jár anyagi szankciókkal. Azonban a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos hiányosságok egy munkavédelmi cél- vagy eseti ellenőrzés alkalmával magalapozhatnak hatósági intézkedést vagy bírságot -hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette: a bejelentés elmulasztása ugyanis olyan szabálytalanságokat is maga után vonhat, mint például a munkaköri alkalmassági vizsgálat elmulasztása, foglalkoztatásra vonatkozó tiltások megszegése, a munkavállaló határérték feletti, munkavégzés közbeni expozíciója.
A foglalkozás egészségügyi szolgáltatók bejelentési kötelezettségéről szóló rendelet módosítása egyébként folyamatban van. A változás várhatóan a munkáltatói és a szolgáltatói bejelentések egyszerűsítését és a munkáltatók adatszolgáltatási kötelezettségének csökkentését eredményezi majd - tájékoztatott Gedeon András.
A bejelentési kötelezettségnek nincs kötelező formanyomtatványa, annak adattartalma a fő szempont. ( A kitöltésével kapcsolatban információ az OMMF honlapján található: www.ommf.gov.hu)
Mi tartozik a foglalkozás-egészségügyi szolgálat feladatai közé?
Elsősorban megelőző szerepe van a foglalkozás-egészségügyi szolgálatnak. Közreműködik az egészséges munkakörnyezet kialakításában és az egészségkárosodások megelőzésében. Feladata egyrészt, hogy a munkahelyi megterhelés (fizikai, szellemi, lelki) és a munkakörnyezeti káros tényezőket (fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális, ergonómiai) felkutassa, ellenőrizze, másrészt hogy javaslatot tegyen arra, milyen módszerekkel lehet ezeket olyan szinten tartani, ami nem károsítja az egészséget. Emellett ellenőrzik a munkavállalók egészségét is, munkahigiéniai tanácsadással segítik a munkáltatókat és a veszélyhelyzetek megelőzésében is közreműködnek.
Munkahigiénés vizsgálat az egészségkárosító kockázat meghatározásához és nyomon követéséhez szükséges. E vizsgálat keretében a foglalkozás-egészségügyi szolgálat feltárja a munkakörnyezetben lévő kóroki (fizikai, kémiai, biológiai, ergonómiai, pszichoszociális) tényezőket és olyan vizsgálatokat végez, amelyek eredményeként javaslatot tudnak tenni az egészségkárosító kockázatok csökkentésére.
A cégvezetők feladata a bevallást elkészíteni
A foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos bevallást nem a könyvelőnek kell elkészítenie, hiszen nem állnak rendelkezésére az ehhez szükséges adatok. Ez a kötelezettség a cégvezetőket terheli, akik kötelesek ezt elkészíteni és eljuttatni minden év február 15-ig a területileg illetékes munkavédelmi felügyelőségnek.
A munkáltató - a magánszemély munkáltató kivételével - a működése megkezdését követő két hónapon belül köteles az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség területileg illetékes munkavédelmi felügyelőségének bejelenteni
Abban az esetben, ha a szolgáltatási szerződés megszűnik vagy a szolgálatot ellátó orvos személyében változás következik be, ezt a változás bekövetkezésétől számított három napon belül jelenteni kell.
A Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Törvény elrendeli, hogy minden munkáltató foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást köteles biztosítani valamennyi munkavállalója számára - egy fő esetén is. Ezt két módon lehet megtenni: vagy a munkáltató maga tart fenn ilyen szolgálatot, vagy szerződést köt egy szolgáltatóval.
A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatóknak ugyancsak a területileg illetékes munkavédelmi felügyelőségnek kell megtenniük a bejelentést. Változás esetén a korábbi szolgáltató köteles a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás ellátásához szükséges valamennyi dokumentumot átadni utódának.
Miért fontos a bejelentés?
A beérkező adatok alapján az OMMF azonosítani tudja a munkáltatókat és a szolgáltatókat, valamint követni tudja a változásokat. Emellett a munkavédelmi felügyelőségek ellenőrizhetik, hogy a munkáltatók biztosítják-e valamilyen formában a kötelező foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást, a szolgáltatók részéről pedig az ellátással, a működéssel kapcsolatban standard, összehasonlítható adatokat tudnak nyerni. A bejelentések alapján a munkavédelmi felügyelőségek a munkáltatói és szolgáltatói adatok egybevetésével intézkedhetnek az ellátás biztosítása és annak minősége érdekében - mondta a HR Portálnak Gedeon András, az OMMF szóvivője. Hozzátette: a hatóság egy munkavédelmi ellenőrzés során azt is vizsgálja, hogy az új dolgozók részt vettek-e munkaköri alkalmassági vizsgálaton, illetve, hogy a munkavállalók valóban részt vettek-e az időszaki orvosi vizsgálaton.
A munkáltatók egyébként aszerint, hogy a tevékenységüknek mekkora az egészségkárosító kockázata, osztályokba sorolhatók. Ennek alapján lehet megtudni, hogy kell-e a munkaadónak a főműszak idejére üzemorvost biztosítania, vagy sem. A besorolást a munkáltatónak kell elkészítenie, de figyelembe kell vennie a foglalkozás-egészségügyi szolgálat vagy az ÁNTSZ véleményét is.
Kockázatos a bejelentés elmulasztása
Önmagában az, hogy a munkáltató elmulasztja megtenni a bejelentést, szabálysértésnek minősül ugyan, de nem feltétlenül jár anyagi szankciókkal. Azonban a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos hiányosságok egy munkavédelmi cél- vagy eseti ellenőrzés alkalmával magalapozhatnak hatósági intézkedést vagy bírságot -hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette: a bejelentés elmulasztása ugyanis olyan szabálytalanságokat is maga után vonhat, mint például a munkaköri alkalmassági vizsgálat elmulasztása, foglalkoztatásra vonatkozó tiltások megszegése, a munkavállaló határérték feletti, munkavégzés közbeni expozíciója.
A foglalkozás egészségügyi szolgáltatók bejelentési kötelezettségéről szóló rendelet módosítása egyébként folyamatban van. A változás várhatóan a munkáltatói és a szolgáltatói bejelentések egyszerűsítését és a munkáltatók adatszolgáltatási kötelezettségének csökkentését eredményezi majd - tájékoztatott Gedeon András.
A bejelentési kötelezettségnek nincs kötelező formanyomtatványa, annak adattartalma a fő szempont. ( A kitöltésével kapcsolatban információ az OMMF honlapján található: www.ommf.gov.hu)
Mi tartozik a foglalkozás-egészségügyi szolgálat feladatai közé?
Elsősorban megelőző szerepe van a foglalkozás-egészségügyi szolgálatnak. Közreműködik az egészséges munkakörnyezet kialakításában és az egészségkárosodások megelőzésében. Feladata egyrészt, hogy a munkahelyi megterhelés (fizikai, szellemi, lelki) és a munkakörnyezeti káros tényezőket (fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális, ergonómiai) felkutassa, ellenőrizze, másrészt hogy javaslatot tegyen arra, milyen módszerekkel lehet ezeket olyan szinten tartani, ami nem károsítja az egészséget. Emellett ellenőrzik a munkavállalók egészségét is, munkahigiéniai tanácsadással segítik a munkáltatókat és a veszélyhelyzetek megelőzésében is közreműködnek.
Munkahigiénés vizsgálat az egészségkárosító kockázat meghatározásához és nyomon követéséhez szükséges. E vizsgálat keretében a foglalkozás-egészségügyi szolgálat feltárja a munkakörnyezetben lévő kóroki (fizikai, kémiai, biológiai, ergonómiai, pszichoszociális) tényezőket és olyan vizsgálatokat végez, amelyek eredményeként javaslatot tudnak tenni az egészségkárosító kockázatok csökkentésére.
Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?