kapubanner for mobile

Béremelés 2021: jókora a szórás ágazatonként

Átlagban 5-6 százalékos béremelésre lehet számítani idén, de az önkormányzati cégeknél alig emelkednek a fizetések, a járműiparban pedig 10 százalékos emelés sem ritka.

Jelentős a szórás az idei béremelésekben ágazatonként és cégenként is. Átlagban 5-6 százalékos béremelésre lehet számítani, de például az önkormányzati cégek, illetve az önkormányzatokhoz közel álló vállalkozások esetében - BKV, FKF - volt, ahol nulla körüli emelési ajánlatokat kapott a szakszervezet - írja a 24.hu.

A turizmus-vendéglátásban, szállodaiparban sincs bevétel, ott szintén nem kerül szóba a béremelés.

A másik végletet viszont azok a cégek jelentik, amelyeket a válság kevésbé érintett, a termelés újra tudott indulni, így a bevételeken kevéssé érződött a járványhatás (például a járműiparban és a beszállítóinál). Ezeknél a cégeknél nem ritka a 8-10 százalékos emelés sem.

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) területén eddig a 200 cégből mintegy huszonöttel állapodtak meg, és átlagban messze 5 százalék feletti eredmények születtek.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség területén felgyorsultak januártól a bértárgyalások, 208 cégnél vannak jelen, és az idén már mintegy 70 százalékukkal egyezségre jutottak eddig.

Nagyobb béremelés elsősorban az autóipari, autóiparban dolgozó elektronikai cégekre, egészségügyieszköz-gyártókra jellemző. A kisebb pedig például a más jellegű fémipari cégeknél, az autóiparhoz, gépiparhoz köthető egyéb beszállítóknál (például autókárpit-gyártó), illetve az autóipari beszállítói láncban hátrébb elhelyezkedő, harmadik-negyedik körös beszállítóknál, amelyek alacsony hozzáadott értékkel és kis profittal termelnek.

László Zoltán alelnök szerint fontos szemléletbeli változás, hogy míg az elmúlt néhány évben a béremeléseknél a jövőt árazták be, most viszont az elmúlt év eredményéből vezetik le az idei bérfejlesztés mértékét.

Szerinte ez kockázatos gyakorlat a cégek szempontjából is, ha ugyanis most a negatív eredmények miatt alacsonyabb a bérfejlesztés, később, a dinamikus növekedés mellett nem lesznek elég rugalmasak ezek a vállalkozások, így lemaradhatnak a bérszintjükkel, ami a munkaerő-megtartás szempontjából hátrány.
Eseményajánló