Bértámogatási csomag jöhet az állami cégeknél
Akár ellátási gondok jelentkezhetnek az állami cégeknél, ha nem kerül sor bérrendezésre. Sok tízmilliárd forintos bértámogatási csomagról egyeztet a szociális partnerekkel a kormányzat a Napi.hu információi szerint.
Öt állami cégnél próbálnák megfékezni az elvándorlást a bérfejlesztési csomaggal. Ezek a MÁV, a Magyar Posta, az állami víziközmű-szolgáltatók, az egykori Volán-társaságok és a rehabilitációs vállalatok.
A csomag célja, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése kapcsán keletkezett bértorlódást feloldja. A legkisebb béreknél néhány ezer vagy tízezer forinttal magasabb fizetési kategóriákat kiemelten kezelnék, írja a Napi.hu.
Egyelőre a szakszervezetek úgy látják, hogy komolyan veszik az érdekképviseletek véleményét, és bevonják őket az egyeztetésekbe. Éves átlagban körülbelül 10 százalékos, három év alatt összesen mintegy 30 százalékos, bérfejlesztésben gondolkodnak az állami vállalatoknál szakszervezeti információk szerint. A dolgozók még kivárnak, de ha nem születik megállapodás az komoly gondot jelenthet az így is munkaerőhiánnyal küzdő cégeknél. Így, ha csábítást nem is jelent, de megtartást segíthet a bérmegállapodás.
Napi.hu

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?