Bővült a jobban keresők tábora?
Adóügyi statisztikák alapján csökkent az alacsonyabb keresetűek száma, míg az átlagos, jó és kiemelkedő bért kapók tábora növekedett, írja a Magyar Idők.
A lap azt a következtetést is levonja, hogy szélesedik a középosztály. A legfrissebb rendelkezésre álló adatok 2015-ből származnak, amelyek szerint nagyjából másfél millióan tartoznak a minimálbért vagy annál is kevesebbet keresők közé.
A második csoportba azok tartoznak, akik a legkisebb elérhető jövedelemnél többet, de éves szinten 1,5 millió forintnál kevesebbet keresnek. Az ő számuk 2013-ban még 620 ezren kerestek ebben a sávban, míg 2015-ben 450 ezren.
Az átlagos jövedelmi csoportba, 1,5 és 3 millió forint között keresők száma nagyjából 100 ezer fővel nőtt, 1,3-ról 1,4 millióra két év alatt.
3 millió és 6 millió forint között - vagyis havi 250 és 500 ezer forint között keresők tábora 180 ezer fővel gyarapodott, 570 ezerről 750 ezer főre.
Magyar Idők

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?