Átadták a 11. Mentor Oscart
Tizenegyedik alkalommal került sor a Mentor Oscar áradására. Az idei szervezeti kategóriában két díjat is felsőoktatási intézmény vitt el (1. díj: Szegedi Tudományegyetem NK Alma Mater; különdíj: Nemzeti Közszolgálati Egyetem). Egyéni kategóriában Istenesné Solti Andrea kapta az első helyezést, széleskörű mentoring tevekénysége elismeréseként.
Idén a pályázók igen széles körből érkeztek: kis vállalatoktól a multikon keresztül az egyetemekig, bizonyítva a mentoring térnyerését minden területen. Lehetett pályázni egyéni és szervezeti kategóriákban, illetve ajánlásra, meghívásra és természetesen a nyílt kiírás alapján is.
Díjazottak
Szervezeti kategóriában első hely:
Szegedi Tudományegyetem NKI Alma Mater ahol 2014 óta sokszáz mentoring folyamatot zártak le sikeresen
A zsűri „Új Mentoring Program” különdíja:
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ahol tavaly indították a máris sikeres mentorálási programjukat
A zsűri „Környezettudatos Mentoring” különdíja:
ArrivaBus Kft., az üzemanyag fogyasztás csökkentésre irányuló mentoring programjáért
Egyéni kategóriában legjobbak:
1. Istenesné Solti Andrea (Shell Hungary Zrt.) aki egyben a Hungarian Business Leaders Forum elnöke is
2. Arany Zoltán (IBM Data Storage Systems Kft.)
3. Vajda-Nagy Timea (Solphar Kft.)
Egy olyan világban, amelyet gyors változás és folyamatosan változó elvárások jellemeznek, a mentoring az egyes emberek és a szervezetek számára is elengedhetetlen eszköz a kiválóság eléréséhez. Akár a strukturált vállalati mentorprogramokat, akár az informálisan kialakuló mentoring kapcsolatokat vagy az oktatási intézmények mentoring kezdeményezéseit nézzük, az előnyök vitathatatlanok.

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?