Csőd szélén a nyelviskolák: ötödével csökkent a tanfolyamok ára
A recesszió miatt igen kritikus időszakot élnek meg a nyelviskolák: a vállalati és lakossági tanfolyamok iránt is jelentősen csökkent a kereslet, és minden tizedik nyelviskola a csőd szélén áll - tudta meg a Világgazdaság. Javítana a helyzeten az EU által támogatott munkahelyi képzésekbe való becsatlakozás.
A magyar lakosság közel egyharmada beszél valamilyen idegen nyelven, ebből fakadóan a helyzet javítása érdekében inkább állami ösztönzők alkalmazását tudja elképzelni a Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) elnöke. "Szerintünk jót tenne a piacnak, ha visszahoznák az adóalapból levonható felnőttoktatás lehetőségét, egy rendeletmódosítással lehetővé tennék, hogy a SZÉP-kártyával rendelkezők erre a célra fel tudják használni juttatásaikat a korábbi üdülési csekkhez hasonló módon, valamint egy társadalmi célú reklámkampány a tanulási kedvet sikerrel ébreszthetné fel a lakosságban" - mondta el véleményét.
A szakember úgy látja, hogy a túlélés egyik eszköze lehet az Európai Unió által támogatott munkahelyi képzésekbe való becsatlakozás. A profit visszaesését korábban némileg csökkentette a cégek megrendelése, azonban idén 40-50 százalékkal csökkent a vállalati megrendelések száma. Lakossági szinten azonban az elmúlt években jelentősen megnövekedett a német nyelv iránt érdeklődők száma, akik saját bevallásuk szerint külföldi munkavégzés miatt tanulják a nyelvet.
Világgazdaság

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?