Elfogadták a kormány őszi adócsomagját: változó Kata, áfa, eho
Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány őszi adócsomagját. A kabinet szerint ebben a legfontosabb a köztehercsökkentés, a versenyképesség növelése és az adóbürokrácia mérséklése - írja az MTI.
A változtatások eredményeként nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai, továbbá az adóhatóság a jövőben szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.
A képviselők 131 kormánypárti - és egy független - igen szavazattal, 38 nem ellenében és 25 jobbikos - és egy LMP-s - tartózkodás mellett hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését.
A módosítások értelmében a kata esetében jövőre a kétszeresére - 6 millió forintról 12 millióra - nő a bevételi határ. A nemzetgazdasági tárca szerint így még többeknek biztosíthat jelentős adómegtakarítást és kevesebb adminisztrációt ez az adózási mód, amelyet eddig több mint 160 ezren választottak.
A minisztérium szerint az áfa alanyi mentességi értékhatárának 6 millióról 8 millió forintra emelése hasonló előnyöket hoz, az új limitnek köszönhetően ugyanis még több vállalkozásnak nem kell áfát fizetnie és áfabevallást készítenie 2017-ben.
A Ház döntése alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövőre új szolgáltatást vezet be támogató eljárás néven, amelynek lényege, hogy a hatóság azonnal segít, ha egy adózónál kockázatot észlel.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?