Emelkedik a tanárok fizetése
Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára szerint átlagosan 3,4 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére szeptembertől - írja az MTI.
Az államtitkár szerint a béremelésre mintegy 21 milliárd forintot költenek a költségvetésből. Ez az alapbér emelkedését jelenti, és ezen felül nőnek a tanárok pótlékai is, összesen 10 milliárd forint értékben.
Hozzátette, 2013-ban egy 19 éve dolgozó, a pedagógus I. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak bruttó 149 ezer forint volt a bére, ez mára bruttó 274 ezer forintra nőtt. Egy pedagógus II. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak szintén 149 ezer forint volt a jövedelme, most 301 ezer forintot vihet haza.
Kitért arra is, az OECD statisztikái szerint Magyarország az elsők között szerepel azon országok között, ahol a leginkább nőtt a pedagógusok bére, ugyanakkor a diplomás átlagbérhez képest is kiemelkedő, annak 82 százalékán áll a járandóságuk. Az OECD-országok átlaga egyébként 80 százalék, vagyis ezt Magyarország meghaladta.
Mégis van betöltetlen tanári pozíció nagyon sok iskolában.
MTI

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?