EMMI: 2010-17 között folyamatosan növekedett az egészségügyi szakdolgozók létszáma
Korábban cikkünkben egy kutatásra hivatkozva írtuk, hogy, "25 ezer szakdolgozó hiányzik az egészségügyi rendszerből". Az Emberi Erőforrások Minisztériuma lapunk kérdésére válaszolva azt állítja, hogy valójában a 2010-2017. közötti időszakban folyamatosan növekvő tendenciával többen dolgoztak 2017-ben az egészségügyben, mint 2010-ben, beleértve az orvosokat, fogorvosokat, gyógyszerészeket és egészségügyi szakdolgozókat is. Így a magyar kórházakban a fluktuációt is beleszámolva több mint 73 ezer szakdolgozó végez munkát. Cikkünkben követheti az EMMI érvelését.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a HR Portalnak küldött válaszában leírta, hogy az egészségügyben dolgozók létszáma folyamatosan növekedett 2010 és 2017. között. Ehhez az alábbi táblázatokat mellékelték.
Az egészségügyben dolgozók létszáma abból az adatból mutatható ki, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő részére egészségügyi szolgáltatók összesen hány fő számára nyújtottak bértámogatást. 2017. június hónapban 80474 fő (teljes munkaidőre vetítve: 78144 fő) bértámogatásra jogosult egészségügyi szakdolgozó és egyes egészségügyben dolgozó részére nyújtottak be igényt. (Tekintettel arra, hogy a 2018. évi adatokból jelenleg kizárólag a Magyar Államkincstár körébe tartozó intézmények esetében ismertek, jelenleg a 2017. évi létszám bemutatására van lehetőség.) - írta az EMMI.
Az EMMI megjegyezte, hogy az egyéb egészségügyi szakdolgozók csoportjába nem kizárólag egészségügyi végzettséggel rendelkező személyek tartoznak, hanem az egészségügyben dolgozó gazdasági, műszaki tevékenységet végzők, továbbá ide tartoznak a nem egészségügyi, hanem egyéb felsőfokú végzettségű szakemberek (fizikus, biológus, logopédus, szociális munkás stb.). Ebből adódik a 80474 fő és a továbbiakban táblázatban bemutatott adatok különbsége - írta a minisztérium.
Forrás: EMMI
Forrás: EMMI
A 2010-2017. közötti időszakban az állami alkalmazottak éves átlagos statisztikai létszámának változását figyelembe véve elmondhatjuk, hogy folyamatosan növekvő tendenciával többen dolgoztak 2017-ben az egészségügyben - beleértve az orvosokat, fogorvosokat, gyógyszerészeket és egészségügyi szakdolgozókat is - mint 2010-ben.
Fotó: Pixabay.com
Az egészségügyben dolgozók létszáma abból az adatból mutatható ki, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő részére egészségügyi szolgáltatók összesen hány fő számára nyújtottak bértámogatást. 2017. június hónapban 80474 fő (teljes munkaidőre vetítve: 78144 fő) bértámogatásra jogosult egészségügyi szakdolgozó és egyes egészségügyben dolgozó részére nyújtottak be igényt. (Tekintettel arra, hogy a 2018. évi adatokból jelenleg kizárólag a Magyar Államkincstár körébe tartozó intézmények esetében ismertek, jelenleg a 2017. évi létszám bemutatására van lehetőség.) - írta az EMMI.
Az EMMI megjegyezte, hogy az egyéb egészségügyi szakdolgozók csoportjába nem kizárólag egészségügyi végzettséggel rendelkező személyek tartoznak, hanem az egészségügyben dolgozó gazdasági, műszaki tevékenységet végzők, továbbá ide tartoznak a nem egészségügyi, hanem egyéb felsőfokú végzettségű szakemberek (fizikus, biológus, logopédus, szociális munkás stb.). Ebből adódik a 80474 fő és a továbbiakban táblázatban bemutatott adatok különbsége - írta a minisztérium.
Az állami alkalmazottak éves átlagos statisztikai létszáma foglalkozási csoportok szerint, 2010-2017
Forrás: EMMIA közszolgálati intézmények által foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozók és egyéb szakdolgozók éves átlagos statisztikai létszáma 2017-ben (az éves áltagos statisztikai létszámot nem tartalmazza a jogviszonyban állók közül a tartósan távollévőket, így a GYES-en, GYED-en lévőket sem)
Forrás: EMMIA 2010-2017. közötti időszakban az állami alkalmazottak éves átlagos statisztikai létszámának változását figyelembe véve elmondhatjuk, hogy folyamatosan növekvő tendenciával többen dolgoztak 2017-ben az egészségügyben - beleértve az orvosokat, fogorvosokat, gyógyszerészeket és egészségügyi szakdolgozókat is - mint 2010-ben.
Fotó: Pixabay.com
Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?