kapubanner for mobile

Engedelmes és hasznos munkavállalókat termel a kiégés társadalma?

Byung-Chul Han A kiégés társadalma című könyvében arról ír, hogy önmagunk kizsákmányolói lettünk. Ebbe hajszol bele a jelenlegi gazdasági és társadalmi berendezkedés. Nem tudunk unatkozni és szemlélődni. A multitaskingra pedig visszalépésként tekint a szerző.

Byung-Chul Han koreai születésű, német filozófus szerint a külső elvárásokat mára az emberek belsővé tették, így hajszolják magukat, és szükségét érzik annak, hogy minid valamilyen hasznos tevékenységet folytassanak, amivel azonban depresszióba, kiégésbe kormányozzák magukat.

A szerző szerint nő az emberek munkaterhelése, a multitasking - amit olyan gyakran pozitív képességként emlegetünk, bár egyre többször bebizonyosodik, hogy igazából nem tud működni - pedig nem előrelépés, hanem visszafejlődés. Mint írja a vadon élő állatok hétköznapi kelléke, ami a túlélésüket segíti.

Ennek következtében átalakul a figyelem, és a jóllétünk miatt érzett aggodalom pedig szintén a túlélés miatti szorngássá válik. Ebből kilépni úgy lehetne, ha megint tudnánk elmélyültebben koncentrálni, figyelni dolgokra vagy csak szemlélődni. Ehhez azonban a szerző szerint szükség lenne unalomra.

A könyvbe itt lehet beleolvasni.

Kép: Ulrike Mai from Pixabay
Eseményajánló