kapubanner for mobile

Erdő Péter: a katolikus oktatás nem versenyistálló

A katolikus oktatás nem feltétlenül jobb, mint a világi, mivel nem "versenyistállóként" működik, a konkrét szakmai ismeretek mellett a személy további fejlődéséhez szükséges alapokat és értékeket kívánja átadni - mondta Erdő Péter bíboros, prímás az MTI-nek.

Erdő Péter a Katolikus Nevelés Kongregáció tagjaként vett részt a többnapos vatikáni találkozón. Elmondta, hogy tavaly történt meg először, hogy a katolikus iskolák tanulóinak a száma világméretben meghaladta a 60 milliót.

Európában a katolikus oktatási intézmények száma több mint száztízzel csökkent, a diákok száma viszont az utóbbi három évben stagnál, Magyarországon pedig emelkedett. Az észak-amerikai térségben visszaesett a számuk, Afrikában viszont egymás után nyitják a katolikus iskolákat és egyetemeket - mondta Erdő Péter.

A bíboros aktuális nevelési kérdésnek nevezte a katolikus oktatásban is az azonosság, identitás, szellemiség értékeit, amelyeket nemcsak megőrizni kell, "hanem úgy is kifejezni, hogy az a mai világban vonzó legyen, és valóban cselekvésre és társadalmi jelenlétre ösztönözzön".

Hozzátette, a katolikus oktatás nem feltétlenül jobb, mint a világi, mivel nem "versenyistállóként" működik. A különbség a küldetésben rejlik: a katolikus oktatás a konkrét szakmai ismeretek mellett a személy további fejlődéséhez szükséges alapokat és értékeket kívánja átadni. Szerves összképet adva a világról segít elhelyezni magunkat benne, hogy érezzük életünknek és a közösségnek az értelmét és a célját, vagyis az önzetlen társadalmi felelősségvállalásnak is a forrása - mondta Erdő Péter.
Eseményajánló