Ezek a szakmák lesznek a munkaerőpiaci átalakulás nyertesei
Egy 2025-ös felmérés szerint a technológiai újdonságok miatt a meglévő készségek 40 százaléka avulhat el vagy alakulhat át 2030-ig. Egy másik, globális kutatás pedig arra jutott a bevont munkáltatók visszajelzései alapján, hogy 100 munkavállalóból 59-nek lesz szüksége képzésekre a következő időkben - mondta el Erdélyi Dóra az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője az Inforádióban.
A következő években felgyorsul a magyar társadalom elöregedése, így egyre nagyobb lesz a munkaerőhiány, a cégek emiatt a digitalizáció, az automatizáció és a mesterséges intelligencia felé fordulnak – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője. Hozzátette: ez a technológiai átalakulás a következő 15 évben mintegy 900 ezer munkahelyet érint majd az országban.
„Az automatizáció és a digitalizáció nyújthat megoldást a munkaerőhiányra, kiegészítheti a már meglévő munkaerőt; ez különösen az alacsonyabb képzettséget igénylő és rutinszerű munkakörökben gyorsulhat fel” – mondta a senior elemző. Globálisan a vállalatok több mint 75 százaléka tervezi bevezetni a következő öt évben a mesterséges intelligenciát és a felhőalapú számítástechnikát, 2027-re pedig már a feladatok 42 százaléka lesz automatizált. Ez a trend Magyarországon is egyre inkább kibontakozik.
Az Oeconomus senior elemzője szerint viszont azt is érdemes látni, hogy a munka mindezek hatására sokkal inkább átalakul, semmint megszűnik. A szakértő szerint az átalakulás nyertesei olyan szakmák lesznek, mint a mérnöki területek, például a fintech munkakörök, az MI és a gép tanulás specialistái, a szoftverfejlesztés, vagy éppen a környezetmérnökség. A vesztesek közé viszont főként az adminisztratív munkakörben, illetve hagyományos biztonsági és gyári munkakörökben dolgozók fognak tartozni.
Infostart / InfoRádió
Kinek lesz robotkollégája és kinek lesz munkahelye?
- olvassa el korábbi cikkünk!

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?