Hatalmas az érdeklődés a bértámogatás iránt, 2 nap alatt 20 ezren jelentkeztek
Óriási az érdeklődés a kormány által meghirdetett bértámogatás iránt, eddig közel 2 ezer cég pályázott, és több mint 30 ezer munkavállalónak segítettek a program révén. A büdzsé felülről nyitott, így minden pályázó megkaphatja a támogatást.
Jelentősen egyszerűbb lett a munkahelyvédelmi bértámogatás adminisztrációja, és a támogatás már napi 2 óra foglalkoztatás mellett is igénybe vehető - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Hozzátette, a cégek már megismerték a konstrukciót - amelyben az állam átvállalja a kieső bér 70 százalékát munkaidőcsökkentés esetén - és egyre többen pályáznak.
Eddig már mintegy 31 ezer munkavállalónak segítettek, és majdnem 2000 cég pályázott a kormány gazdaságvédelmi akciótervében elindított bértámogatásra. Ráadásul közülük több mint 20 ezer az utóbbi két napban jelentkezett.
Bodó Sándor szerint, még jelentős mennyiségű pályázatra készülnek, hiszen az érdeklődés hatalmas, és mivel egy "felülről nyitott" forrásról van szó, ezért az nem merülhet ki, így minden pályázónak segítenek, aki jelentkezik.
Hozzátette, arra törekedtek, hogy a lehető legkevesebb adatszolgáltatásra legyen szükség az igénylő dokumentum kitöltésekor. Az elbírálás pedig maximum 8 napot vesz igénybe - mondta Bodó Sándor.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?