kapubanner for mobile

Itt vezetik be elsőként az országban a mesterséges intelligencia oktatását

Az ELTE-n az országban elsőként vezetik be a mesterséges intelligencia oktatását: egy speciális kurzus a generatív mesterséges intelligencia felelős és etikus használatára készíti fel a hallgatókat, olyan készségekkel ruházva fel őket, amelyek komoly versenyelőnyt biztosítanak számukra a munkaerőpiacon - hangzott el az InfoRádióban.

Az ELTE Gazdaságtudományi Kara (GTK) 2024 nyarán döntött arról, hogy integrálja a mesterséges intelligenciát saját oktatási programjába. A kezdeményezés legfőbb célja, hogy az alapismeretek mellett az MI-rendszerek gyakorlati alkalmazásában is jártasságot szerezzenek a hallgatók. 

Margitay Tihamér, az ELTE Gazdaságtudományi Karának dékánja az InfoRádióban elmondta: az MI-oktatás teljesen alkalmazásfókuszú lesz, és azt tanítják majd a hallgatóknak, hogy a gazdasági problémák megoldásában milyen alkalmazásokat és hogyan célszerű használni. Márciusban indul a mesterséges intelligencia oktatása az egyetem üzleti képzéseiben. Mint fogalmazott, a közvetlen felhasználások kerülnek fókuszba, vagyis a gyakorlatban nem a mesterséges intelligenciát vagy annak történetét fogják tanítani, hanem azt, hogy a gazdasági problémák megoldásában milyen alkalmazásokat és hogyan célszerű használni, illetve az esetleges buktatókra is felkészítik a hallgatókat. Margitay Tihamér hozzátette: a tanulók így megtudhatják, hogyan lehet a legjobb eredményt elérni az emberi ismeretek és a mesterséges intelligencia kombinálásával. „Az MI-oktatás abszolút alkalmazásfókuszú lesz, és az egész program egy projektfeladat része, gyakorlatilag egy szakdolgozat keretében valósul meg” – magyarázta az egyetemi tanár.

A dékán arról is beszélt, hogy az oktatók képzése során elsősorban arra fókuszáltak, hogy miként használható a mesterséges intelligencia különböző oktatási feladatok megoldásában, az oktatási anyagok megújításában, felmérések, zárthelyi dolgozatok, vizsgák készítésében. 

kép: freepik

Eseményajánló