Jótékonysági gálát rendeznek a rászoruló színházi dolgozók javára
A színészek ezúttal is ingyen vállalják a fellépést.
Hetedik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapotuk miatt rászoruló szakmabeliek megsegítésére. Az eseménynek a József Attila Színház ad otthont június 5-én. Az Együtt - Egymásért - Mindenkiért című gálaest fellépői között van Bodrogi Gyula, Esztergályos Cecília, Nemcsák Károly, Császár Angela, Mészáros Árpád Zsolt, Kubik Anna, Hegedűs D. Géza, Voith Ági, Sasvári Sándor, Peller Károly, a Magyar Állami Népi Együttes és színpadra lépnek a Fővárosi Nagycirkusz artistái is.
A közreműködő művészek az idén is honorárium nélkül vállalták a fellépést megszorult helyzetben lévő kollégáikért.A József Attila Színház a gálaest teljes jegybevételét a Segítsünk Alapítványnak utalja át - emelik ki a közleményben. Mint írják, a színházi szakmák országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves SzíDoSz áprilisi közgyűlésén választotta meg új ügyvezető elnökségét. A szervezetet a következő öt évben Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze irányítja - áll a közleményben.
MTI

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?