Ki veheti igénybe a Diákhitel2-t?
A Diákhitel2-t azok vehetik igénybe, akiket önköltséges képzésre vettek fel. Tavaly szeptemberig 2 százalékos volt a kamata, azonban már ezt is eltörölték - nyilatkozta Imre Zita a Diákhitel Központ marketing- és kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában.
A 2,3 százalékos kamatú Diákhitel1-et állami ösztöndíjas hallgatók szintén igényelhetik. Az összeg szabadon felhasználható, míg a Diákhitel2-t tandíjra lehet fordítani. A Diákhitel1 korábbi havi maximuma 50 ezer forint volt, ami 70 ezerre emelkedett, így egy tanévre 700 ezer forint kérhető - ismertette a marketing- és kommunikációs igazgató.
Imre Zita arra is kitért, hogy míg korábban 40 éves korig lehetett diákhitelt igényelni, most már 45 éves korig van erre lehetőség. A két gyermeket vállaló nők fennálló hiteltartozásának felét, a három vagy több gyermeket vállalóknak a teljes összeget elengedik - közölte.
A marketing- és kommunikációs igazgató azt mondta, hogy az igényléshez nem érdemes bemenni az ügyfélszolgálati irodába, az adminisztratív teendőket ugyanis online is el lehet intézni.
MTI

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?