Közel 100 ezer főnek adnak munkát az amerikai cégek
A KSH friss adataiból derül ki, hogy a Magyarországon működő, amerikai tulajdonú vállalatok csaknem százezer embernek adnak munkát, írja a Napi.hu.
A Magyarországon befektetett amerikai tőke egyre csökken, míg 2005-ben az összes külföldi tőke 3,9 százalékát tette ki, addig ez 2013-ra 2,9 százalékra csökkent.
Ezzel együtt az amerikai vállalatok, a németek után, a második legfontosabb foglalkoztatók. Az amerikai cégek magyar leányvállalatai a válság kitörésekor, azaz 2008-ban 91 ezer főt foglalkoztattak. Az ezt következő visszaesés sajnos a létszámadatokon is meglátszott, hiszen 76 ezerre esett a Magyarországon foglalkoztatottak száma. Ugyanakkor jó hír, hogy 2010 óta ismét emelkedést mért a KSH, így 2012-ben már 90 ezer főnek biztosítottak munkahelyet.
Napi.hu

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?