Közmunka és szezonális munka kozmetikázza a foglalkoztatási adatokat?
Szakértők szerint a munkanélküliségi ráta csökkenése nagyrészt a közmunkaprogramoknak és a szezonális munkáknak köszönhető. Ezért emelkedhetett 1998 óta nem látott magasságba a foglalkoztatottak száma, írja a Világgazdaság. A jól alakuló adatokat az is segíthette, hogy kevesen jelentkeztek felsőoktatásba.
A KSH legfrissebb adatai szerint már 10 százalék közelébe csökkent a munkanélküliségi adat, és csak 446 ezren keresnek állást.
"Már júniusban 150 ezer közmunkás volt (és feltehetően júliusban sem csökkent a létszámuk), ami nagymértékben csökkentette a munkanélküliséget" - mondta a Világgazdaságnak Kondrát Zsolt. Szerinte lefelé húzza a munkanélküliségi rátát, hogy idén több a közmunkás, mint tavaly. Közmunkások nélkül számolva a 14 százalékot közelítené a munkanélküliségi ráta.
A Nemzetgazdasági Minisztérium mégis örül, és azt írta, hogy a 3 millió 964 ezer foglalkoztatott 51,9 százalékos foglalkoztatási rátát eredményezett, amely 1998 óta a legjobb adat.
Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza szerint az aktívak számát növelheti, hogy a korábbi évekhez képest kevesebben jelentkeztek a felsőfokú oktatásba. Suppan szerint a foglalkoztatás növekedését nagymértékben segíthette a közmunkaprogramok felfutása, azonban a versenyszférában is emelkedhetett a foglalkoztatás.
Világgazdaság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?