kapubanner for mobile

Kritikus a létszámhiány a kormányablakoknál

A hvg.hu úgy tudja a Miniszterelnökség közszolgáltatásokért felelős államtitkára válságtanácskozást hívott össze annak érdekében, hogyan tudnák orvosolni a kormányablakokban kialakult munkaerőhiányt.

A hvg.hu munkatársa egy soroksári és egy 20. kerületi kormányablaknál próbált ügyet intézni. A sorosksári kormányablaknál egy biztonsági őr elmondta, hogy a reggel húzott sorszámmal délután fél három körül lehet ügyintézőhöz kerülni, délután pedig már sorszám sincsen.

A helyzet nemcsak Dél-Pesten rossz, a lap több munkatársa is olvasója is jelzett hasonló gondokat a főváros más kerületeiből, és ugyanekkora leterheltséget tapasztalt a belvárosi kormányablakoknál múlt héten az Index is.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a hvg.hu-nak úgy saccolt: csak a fővárosban 615, országosan pedig több mint 4000 dolgozó hiányzik a járási és megyei kormányhivatalokból.

Boros Péterné szerint a központi és területi közigazgatásban már a 2018 nyarán elrendelt létszámstop miatt több mint 10 százalékos létszámhiány alakult ki. Ezt csak tovább tetézte az a 2500 távozó, aki idén márciusban mondott fel, mert nem vállalata az új törvénnyel járó feltételeket, és a szintén további több száz dolgozó, aki azóta, az extrém leterheltség miatt hagyta el a munkahelyét.

A hvg.hu úgy tudja Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár a kormányhivatalokat vezető húsz kormánymegbízottat és a 29 fővárosi kerületi kormányhivatal vezetőjét is összehívta, hogy megtárgyalják, hogyan lehetne enyhíteni a drámai mértékű munkaerőhiányon.

Fotó: 9.kerulet.ittlakunk.hu
hvg.hu
Eseményajánló