Levelet írtak az orvosok
A Budapesti Orvosi Kamara nyílt levélben kéri a Honvédelmi Miniszter, Egészségügyéért Felelős Miniszter és Budapest Főpolgármesterének segítségét, hogy biztosítanak megfelelő munkakörülményeket a Honvéd Kórház orvosainak- írják sajtóközleményükben.
A Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete több irányból értesült a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán történt eseményekről. Mint a budapesti orvosok szakmai érdekképviseleti szervezete azzal a kéréssel, és egyben felhívással fordulnak a miniszterekhez és a főpolgármesterhez, hogy nagyon sürgős intézkedésekkel tegyék biztonságossá az adott egészségügyi szolgáltató működését, mert a jelenlegi megoldások sem a személyi sem a tárgyi feltételeket nem biztosítják ahhoz, hogy az orvosok szakképesítésüknek megfelelő munkakörben, megfelelő személyi és tárgyi feltételek mellett végezzék felelősségteljes munkájukat és ez a betegek ellátását is veszélyezteti.
Szerintük nem lehet megoldás, hogy a sürgősségi ellátáshoz szükséges szakképzettséggel és tapasztalattal, gyakorlattal nem rendelkező orvosokat más osztályok működésének a rovására átirányítsanak a sürgősségi ellátás érdekében.
Az ellátást zavaró körülmények megszüntetése mielőbbi, az egészségügy felső szintű szervezési intézkedését igényli, különösen az alábbi kérdésekben:
OS/MTI

- a betegút szervezetlenségének megszüntetése, ami miatt sürgősségi ellátásra jelentkeznek olyan betegek, akiknek ellátása más betegutat igényel,
- az aggódó hozzátartozók tájékoztatásának megszervezése,
- az egészségügyi dokumentáció vezetésének megszervezése, korszerű adatrögzítési feltételek biztosításával,
- megfelelő számú szakdolgozó és más kisegítő személyzet biztosítása,
- az ellátandó betegszám meghatározása a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételekhez igazítottan.
OS/MTI
Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?