Magasan képzett munkavállalók térhetnek haza a Brexit miatt?
A brit gazdaságra nézve súlyos következményei lesznek Nagy-Britannia kilépésének az Unióból. Lehet, hogy kisebb lesz a munkaerőigény is, így lehetnek uniós munkavállalók, akik majd máshova távoznak vagy hazatérnek, mondta az Inforádió Aréna című műsorában Palócz Éva a Kopint-Tárki vezérigazgatója.
A magyar gazdaságra a ma látható folyamatok alapján nem várható jelentős hatás. A tartósabb brit lejtmenet azonban egyes munkavállalókat esetleg hazatérésre sarkallhat, de sokan lehetnek, akik nem haza, hanem majd Írországba mennek inkább.
Ezek a hazatérők semmiképp nem jelentenek majd megoldást a magyarországi munkaerőhiányra. Írország vonzó célpontja lehet az áttelepülni akaró cégeknek, amelyek az EU-n belül akarnak maradni. Ha Magyarország is hasonló célpont szeretne lenni, akkor jelentősen csökkentenie kellene a közterheket.
Magyarországon már tart a bérverseny, ami már 7 százalék körüli reálbér növekedést okozott. A cégek elkezdtek versenyezni a munkavállalókért a hiány következtében, mondta Palócz Éva. Ha a bérnyomás nem ugrásszerűen, hanem fokozatosan érezteti hatását, akkor ez egy egészséges folyamat, hangsúlyozta a vezérigazgató.
Inforadio.hu

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?