kapubanner for mobile

Megszólalt az EMMI a vasalódeszkás tanár ügyében: ez túlkapás

A tárca egyértelmű túlkapásként értékeli a tankerületi igazgató eljárását, és tekintettel arra, hogy az érintett több szakmai hibát is vétett az utóbbi időszakban, lemondását el fogjuk fogadni - közölte az EMMI az ATV Híradó megkeresésére.

Az ügy előzménye, hogy Balázs József, a hódmezővásárhelyi tankerület vezetője június 15-i hatállyal lemondott, miután az oktatási ombudsman is vizsgálódni kezdett. Mégpedig azért, mert az igazgató eltiltotta az oktatástól azt a tornatanárt, aki a veszélyhelyzet alatt egy vasalódeszka segítségével próbálta megtanítani az úszás alapjait a gyerekeknek. Kreatív videója jókora sikert aratott.

A tankerület vezetője viszont büntetésből olyan feladatokat is kitalált a testnevelőnek, amelyek emberi méltóságában sérthették a pedagógust. Mindennap el kell készítenie például csoportjainak az aznapi gyakorlatokat pontos utasítással és elküldenie a tankerületi vezetőnek annak ellenére, hogy már nem taníthatott.

Balázs József lemondásának hírére az ATV Híradó megkereste az EMMI Sajtó- és Kommunikációs főosztályát, ahonnan azt a választ kapták, hogy „a tárca egyértelmű túlkapásként értékeli a tankerületi igazgató eljárását”. Hozzáteszik: „tekintettel arra, hogy az érintett tankerületi igazgató több szakmai hibát is vétett az utóbbi időszakban, lemondását el fogjuk fogadni”.

Eseményajánló