kapubanner for mobile

Minden második ember rendelkezik adója 1+1 százalékáról

Tavaly 32 milliárd elvi keretből 14,5 milliárdot ajánlottak fel az adózók valamilyen célra, a legtöbbet gyerekek és beteg emberek gyógyításával foglalkozó szervezetek, valamint állatmenhelyek kapják - írja az MTI.

Az adó 1+1 százalékáról május 20-áig lehet rendelkezni. Az egyik egy százalékot civil szervezeteknek, a másikat valamely bevett egyháznak vagy a Nemzeti Tehetség Programnak lehet felajánlani - ismertette Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője.

Felhívta a figyelmet, nem minden civil szervezet jogosult az egy százalékra. A NAV honlapján elérhető az a mintegy harmincezer szervezet, amelyeket támogatni lehet.

A szóvivő kitért arra is, eddig kétmillió ember nézte meg az szja-tervezetét, közülük egymillióan el is fogadták azt. Az ügyfélkapus adatok alapján eddig hatszázezren adójuk 1+1 százalékáról is rendelkeztek.

MTI
Eseményajánló