Minisztériumi vesztegetési botrány: Ötven fölé emelkedett a gyanúsítottak száma
A Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség érintett az újabb botrányban. A vád szerint az elkövetők részben a költségvetésből, részben európai uniós támogatásokból finanszírozott pályázatok elbírálásákor nyújtottak jogtalan előnyt.
Már 52 gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumot, illetve a Miniszterelnökséget érintő vesztegetési ügynek. A hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt zajló büntetőeljárásban minisztériumi tisztségviselőkön kívül pályázatírók és elsősorban olyan gazdasági társaságok vezetői érintettek, akik sikerrel jutottak pályázati forrásokhoz - írja a 24.hu.
Jelenleg mindössze egyetlen gyanúsított áll bűnügyi felügyelet alatt, a többiek szabadlábon védekeznek.
Az ügy, ami tavaly áprilisban pattant ki, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nyomozói több minisztériumi tisztviselőre csaptak le, több helyszínen tartottak házkutatást, a hivatalos személyektől pedig több mint kétszázmillió forint készpénzt foglaltak le. Az akcióban csaknem 150 ügyész és rendőr vett részt.
A lefoglalt pénz nagy részét – 190 millió forintot – egyetlen kormánytanácsosnál találták, aki a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériumban, a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárságon dolgozott. A portál információi szerint továbbra is ő az első számú gyanúsítottja az ügynek.
A vád szerint az elkövetők vesztegetések útján részben a költségvetésből, részben európai uniós támogatásokból finanszírozott – a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt – pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket.
Az ügyészség szerint a letartóztatott tanácsos kialakított egy jól szervezett rendszert, amelyben ő tartotta a kapcsolatot a pályázatírókkal, valamint a támogatást igénylő cégek vezetőivel, akiknek ő vagy az általa bevont további hivatalos személyek jogtalan előnyért cserébe segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések számukra kedvezően végződjenek.

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?