Mit engedhet meg magának a munkáltató állásinterjún?
Milyen kérdéseket engedhet meg magának egy munkáltató állásinterjún, és milyen tájékoztatási kötelezettsége van a pályázó felé? - ezekre a kérdésekre ad választ dr. Fésü Gizella, a D.A.S. Jogszerviz szakértője a Jobline.hu oldalon.
A munkaviszony létesítését megelőző időszak a munkajog által még csak szűkebb terjedelemben szabályozott - fogalmazott dr. Fésü Gizella, a D.A.S. Jogszerviz szakértője. Így a jogszabály szerint a feleket ugyan terheli az általános együttműködési és tájékoztatási kötelezettségét, de ennek terjedelme, mibenléte nem szabályozott.
Nem lehet azonban azt meghatározni, hogy az első, vagy a későbbi állásinterjún mit kell, vagy mit nem kell a munkáltatónak felfednie az állással kapcsolatban. Gyakran előfordul, hogy egy tényleges állás elnyerését megelőzően sok körös állásinterjúkon kell részt venni, majd az állásinterjúkat követően az egyetlen kiválasztott kap konkrét ajánlatot, amit aztán vagy elfogad, vagy nem. A D.A.S. Jogszerviz szakértője hozzátette, hogy ezen a ponton vannak már konkrét szabályok, miszerint itt már minden olyan adatot ismernie kell a munkavállalónak, ami majd a munkaszerződés eleme is lesz, vagy egyébként a döntés meghozatalához szükséges.
A másik oldalon áll az a kérdés, hogy a munkáltató milyen kérdéseket tehet fel, és mi az, ami már jogszabályba ütköző faggatózás. A munkáltató arra kérdezhet rá az állásinterjún, ami az állás betöltéséhez lényeges információval szolgálhat. A korlátot az egyenlő bánásmód és a rendeltetésszerű joggyakorlás elvei jelentik. Nem lehet például a magánéletre, szexuális hovatartozásra, vallási, politikai meggyőződésre vonatkozó kérdéseket feltenni, ill. semmi olyat, ami a leendő munkavállaló személyiségi jogait sértheti. Akkor azonban mégis mentesülhet a munkáltató a tilalom alól, ha igazolni tudja, hogy ezek az információk a betöltendő álláshoz elengedhetetlenül szükségesek.
Jobline.hu

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?