kapubanner for mobile

November végéig lehet pályázni a Mesterek Mestere Díjra

Munkájukat magas szinten folytató, aktív kőműves és burkoló szakemberek jelentkezését várják a Mesterek Mestere Díj 2021 pályázatra. A nyertes nem csak a címet használhatja, de egymillió forintot és tárgyjutalmat is kap.

November 30-ig várják az építőiparban dolgozó szakemberek jelentkezését a Mesterek Mestere Díj 2021 pályázatra.

Minden, a munkáját magas szinten folytató aktív kőműves és burkoló szakember jelentkezhet, aki önállóan vagy legfeljebb három fős kivitelezői csapat tagjaként dolgozik. Nevezni már megvalósult munkákról készült fotók beküldésével, valamint a nevezési lap kitöltésével lehet a Mesterek Mestere Díj honlapján.

A díjak odaítéléséről szakmai zsűri és közönségszavazás dönt. A díjazottak jelentős erkölcsi és anyagi elismerésben részesülnek. A szakmai zsűri által választott nyertes használhatja a Mesterek Mestere címet, valamint további egymillió forintot és tárgyjutalmat is kap.

A díjat a Mapei Kft. alapította, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját. A vállalat többek között ezzel járul hozzá, hogy javuljon az építőipari szakmák megbecsülése, és az ágazat újra vonzóvá váljon a fiatalok számára.

Eseményajánló