kapubanner for mobile

Tankönyv helyett tabletet kaphatnak az általános iskolások

Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár.

Első lépésben hatezer tablet beszerzését tervezik, és már dolgoznak a megfelelő digitális tananyagok kialakításán, ha pedig a program sikeres lesz, általánossá fogják tenni. Harmincezer tanár informatikai oktatása már zajlik, és negyvenötezren kapják meg hamarosan a munkájukhoz szükséges digitális eszközt - ismertette.

A projektre 34 milliárd forint áll rendelkezésre, és ehhez társul egy 10,5 milliárdos, az iskolák wifi-hálózatának fejlesztésére szolgáló keretösszeg is - közölte.

Palkovics László, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének rendezvényén vállalatvezetők előtt úgy fogalmazott: az oktatás hatékonyságának javítását az alapoktól kell kezdeni, éppen ezért dolgoznak az új nemzeti alaptanterv összeállításán, és ezért merült fel az alapszintű oktatás idejének megnövelése, bár - tette hozzá - erről még nincs kormányzati döntés.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Tankönyv helyett tabletet kaphatnak az általános iskolások
2. oldal - Palkovits újból megtalálta a bűnbakot a PISA felmérésre
Eseményajánló