kapubanner for mobile

Többen vannak, akik nem lelkesednek az egyterű irodákért

Nemrég feltettük a kérdést olvasóinknak, hogy szeretnek-e egyterű más néven nyitott irodában dolgozni, hiszen az irodapiacon a trend egyértelműen ez, már jó ideje, viszont egyre több lehetséges hátrányára is fény derül. Megmutatjuk olvasóink hogyan látják.

Sokáig nagyon fej-fej mellett haladt a szavazás, nagyjából egyforma számban voltak, akik szeretnek open office-ban dolgozni, mert szeretnek társaságban lenni, mint ahányan nem, mert nem tudnak koncentrálni a munkájukra.

A kiegészítő kérdésekkel együtt azonban végül többségbe kerültek a nemek, vagyis összességében 15%-al többen lettek azok, akik nem lelkesednek a nyitott irodákért, vagy azért mert nem tudnak koncentrálni, vagy mert stresszesebb így dolgozni, vagy mert hiányolják a magánszférát ezek között a körülmények között.



Akik szeretik, azoknak a társaság, a könnyebb kommunikáció, és a jobban működő csapatmunka nyom többet a latban.
Eseményajánló