Toborzókkal csábítanák haza a szakembereinket az építési vállalkozók
Az építési vállalkozók szakszövetsége a közeljövőben toborzó börzéket szervez Ausztriában és Németországban - tudta meg a Magyar Nemzet.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke szerint a hazai cégek a bérfelzárkózással már vonzó ajánlatot tudnak letenni a külhonban munkát vállaló honfitársainknak.
- Ma már egyértelműen látszik, hogy nem mennek többen külföldre dolgozni, mint amennyien visszatérnek. Mi azt szeretnénk elérni, hogy egyre többen döntsenek a hazajövetel mellett - mondta a Magyar NemzetnekKoji László, a Hazatérési börzéről.
A szövetség elnöke kifejtette, az időzítés nem véletlen: ebben az évben minden szempontból megérik az itthoni helyzet arra, hogy egyes eredményes cégek sikerrel csábíthassanak haza külföldön dolgozó magyarokat.
Magyar Nemzet

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?